Poór Csaba, közösségi média szakértő

Donald Trump Twitteren a legerősebb

Az előző elemzésben láthattuk mekkora előnye van a jelenlegi elnöknek a Facebook-on. De mi az állás a Twitteren és az Instagramon? Tudja-e tartani a tempót az egyre erősödő kampányban a két kampánystáb? A Facebook mellett íme a másik két fontos közösségi óriás számai! Még meglepőbb állítások következnek.

Akiket elemeztünk:

- Donald Trump
- Joe Biden

Elemzett időszak:

- 2020. szeptember 1. - október 22.

Biden-nek 2 millióval lett több követője szeptember eleje óta Twitteren

De még 11,4 millió követő sem volt elég ahhoz, hogy utolérje a 87,3 millió követővel rendelkező Trump-ot. Ehhez az adathoz azért hozzátartozik, hogy az amerikai elnök minden fontosabb szakpolitikai döntését itt tette közzé, és számos tweetje váltotta ki a digitális közösség reakcióját. Követők számát tekintve Trump mindenhol vezet, nem csak a Twitteren. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy igen nagy a valószínűsége annak, hogy a regnáló elnököt sokkal többen követik a világ minden tájáról, mint Demokrata kihívóját, annak ellenére, hogy korábban Obama alelnöke is volt, így számára sem lehet ismeretlen a nemzetközi terep. Így ez az adat némileg torzíthat, de az arányok - a nyolcszoros előny - jól mutatják mégis, kinek erősebb a digitális jelenléte.

Twitter és Insta követők száma

A közösségi médiában tett bejegyzésekre adott like-ok és egyéb interakciók tekintetében is tetemes előnye van a regnáló amerikai elnöknek. Trump októberben (22-ig) naponta átlagban 41-et tweetel, 23 alkalommal posztol a Facebookra és 2,8 alkalommal az Instagramra. Ezzel szemben Biden mindösszesen átlag napi 16-szor posztol a Twitterre, 11 alkalommal a Facebook követőinek készít tartalmat és 4,7 alkalommal pedig az Instagramra készít képes tartalmat. Biden összes napi közösségi média aktivitása a felét sem teszi ki Trump Twitter aktivitásának. Az elnök a három nagy közösségi platformra átlagban napi 67 tartalmat készített eddig októberben, míg Biden csapata 31,7-et, azaz Biden közel 50%-kal kevesebb tartalmat készít mint Trump.

posztok napi átlagának megoszlása médiumonként (napi átlagok Biden-Trump: Twitter, facebook és Instagram)

A több poszt több interakciót is eredményez összességében, de Trump ereje nem csak a mennyiségben van, hanem abban is, hogy közönsége sokkal jobban interaktál a tartalmaival, mint Biden közönsége a Biden csapat által készített tartalmakkal. Trump az elemzés ideje alatt 227,3 millió reakciót váltott ki a követőiből, míg Joe Biden mindössze 87,7 milliót, azaz 38%-át Trumpénak. Míg Biden számára a Twitter hozza a három közösségi platform közül a legtöbb reakciót, addig Trump a Facebook-on zsebeli be a reakciók nagy részét.

reakciók megoszlása médiumonként (napi átlagok Biden-Trump: Twitter, Facebook és Instagram)

Joe Biden az Instagramon igyekszik erősíteni

Úgy néz ki a Demokraták alulbecsülhették a közösségi média erejét, mivel az adatokból az látszik, a Biden csapat most igyekszik rákapcsolni és követőket gyűjteni. A Republikánus kihívó közösségi média profiljainak követői száma 3,8-5,6%-ban növekednek hetente, de ezzel az irammal sem tudják a hátralévő szűk egy hétben beérni Trump egyik közösségi média profiljának követői számát. A leggyorsabban, heti 5,6%-kal, Biden Facebook csatornája növekszik, de a tízszer annyi Facebook követővel rendelkező Trumpot így sem fogja beérni november 3-ig. A követők száma mellett azonban van egy másik fontos metrika, amely közelebb vihet a valósághoz. Ez pedig az engagement, amely azt mutatja meg, hogy az adott napon kitett posztokra az adott napi követők hány százaléka reagált. Azaz, ha egy nap a követők száma 100, és az aznapi posztra 50 reakció érkezik, akkor az engagement 50%. Ennek fényében pedig az látszik, hogy Joe Biden áll jobban, hiszen az ő közösségi oldalain sokkal magasabbak az engagement mutatók. Nominálisan ugyan Trump vezet, de ennek egyik oka, hogy sokkal több embert is ér el. Egy biztos: Biden-nek kevesebb követője van, de akik követik, azok nagyobb számban reagálnak a tartalmaira. Ugyanakkor az is igaz, hogy Trump egy-egy posztjára - amelyek sokkal több emberhez érnek el - nominálisan többen reagálnak.


TOP10 Twitter és Instagram tartalom: csak 1 Biden poszt van köztük

A két elnök-jelölt október 1-22. között a Twitteren és az Instagramon összesen 1400 posztot tett közzé, azaz a két szereplőtől átlagban napi 63 tartalmat láthattak a követők. Ha ezt az 1400 posztot sorrendbe tesszük aszerint, hogy melyiket hányan likeolták, akkor az alábbi sorrendet kapjuk:

POSZT SORREND LIKE ALAPJÁN

Ha azonban a TOP20 tartalmat nézzük, akkor már 9 Biden poszt van köztük. Az elnök két legnépszerűbb posztja még mindig a koronavírus fertőzéssel kapcsolatos volt, erre a két posztra összesen 4 millió like érkezett, a harmadik helyen pedig egy Bident kifigurázó, az ő korára megjegyzéseket tevő “mém” van, amelyre 1,9 millió like érkezett. Biden első posztja ebben a sorrendiségi kontextusban a 10. helyen van. Ez szintén a koronavírussal kapcsolatos: ”Használjatok maszkot, mossatok kezet, és ne szavazzatok Donald Trump-ra!” Érdekesség, hogy amíg a TOP25 poszt között van ugyan 9 Biden poszt, de ebből csak 2 volt Instagram poszt és 7 volt Twitter tartalom.

POSZT SORREND INTERAKCIÓ ALAPJÁN

Összegzés: Biden egy dologban jobb Trumpnál

Trump mind a Twitteren, mind az Instagramon több metrikát is figyelembe véve vezet. Több követője van, a posztjaira több interakció érkezik, és amikor sorrendbe tesszük a két jelölt posztjait, akkor is azt kapjuk, hogy Trump posztjai sikeresebbek. Egy dologban van csak lemaradása a regnáló amerikai elnöknek: Biden követőinek nagyobb százaléka reagál a kihívó elnök-jelölt tartalmaira, mint Trump követői a Trump által közzétett tartalmakra. Azaz: nagyobb ugyan az elnök követőinek száma, de arányaiban nem reagálnak egy-egy posztjára annyian, mint Biden posztjára a Biden követők. Noha nominálisan még toronymagasan vezet az egy-egy posztra adott reakciók tekintetében, sőt a vizsgált időszak alatt is sokszorosa az elnök tartalmaira adott reakció, mint Biden posztjaira.

Bidennek a közösségi térben van egy nagy segítsége: Barack Obama. Mind Facebook-on, mind Twitteren és Instagramon több posztban támogatja a Biden-Harris párost. Ezek a posztjai rendre nagy népszerűségnek örvendnek. Obama sokáig nem nyilvánult meg nyilvánosan és nem kommunikálta, hogy támogatja Joe Biden-t, de október 22-én egy Pensylvania-i kampányeseményen részt vett, amelyről egy közel 2 millió like-ot begyűjtő Instagram poszt is született:

Obama poszt:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I am asking you to believe in Joe’s ability, and Kamala’s ability, to lead this country out of these dark times and help us build back better. We can’t just imagine a better future; we’ve got to fight for it. We’ve got to outhustle the other side. We’ve got to vote like never before and leave no doubt. Make a plan right now for how you’re going to get involved and vote. Do it as early as you can and tell your family and friends how they can vote, too. Don’t stop with Joe and Kamala – make sure you vote all the way down the ticket. And if we pour all our effort into these 13 days; if we vote up and down the ticket like never before; then we will elect @JoeBiden and @KamalaHarris. And we will leave no doubt about what this country we love stands for. iwillvote.com

Barack Obama (@barackobama) által megosztott bejegyzés,


Hogy melyik metrika számít majd jobban a végeredménynél, az hamarosan kiderül!

Plusz egy érdekesség!

Biden Facebook és Instagram megjelenéseit több mint 80 ember kezeli, míg Donald Trump-ét 36 adminisztrátor, nem mellesleg sokszor láthattuk azt is, hogy Trump maga posztol.


Create your own user feedback survey